2023. november 8-án a vármegyei szinten meghirdetett „Az érzelmek megélése, kifejezése a 2,5-7
éves óvodás korú gyermekek körében” című szakmai konferenciánkat nagy érdeklődés kísérte.
A rendezvény fókuszában, az óvodában mindig jelenlévő és kiemelt fontossággal kezelt érzelmi
nevelés állt, melynek egyre nagyobb szerepe van a gyermekkori szocializációban.
A konferencián helyi óvodapedagógusokon kívül részt vettek intézményvezetők, tanítók és érdeklődő
szülők is.
Délelőtti előadóink - Leleszné Sveda Klára Csillagvár Óvoda és Bölcsőde intézményvezetője;
Félegyháziné Kathi Ildikó intézményvezető helyettes, mesterpedagógus; Bedőházi Emese-Aranka
óvodapedagógus - az Erasmus+ pályázat sikeres megvalósításáról, tartalmi feldolgozásáról adtak
számot. Délutáni neves előadóink, - többek között Dr. Kádár Annamária pszichológus, tréner,
egyetemi oktató; Dr. Kelemen Lajos pszichológus; Veres-Lukács Lilla Jobb Veled a Világ Alapítvány
fejlesztői csapatának tagja és Boldogságóra tréner; Kövérné Toldi Zita nyugalmazott
óvodapedagógus, mesterpedagógus – az adott téma fontosságát alátámasztva hitelesítették a
konferencia kulcsgondolatát, mely szerint „Támogatni és segíteni kell a gyerekeket, abban, hogy
érzelmeiket megtanulják felismerni, megkülönböztetni, megfogalmazni és konstruktívan kezelni
őket!”.
A pályázat folyamán elért sikerekkel nem beérve szeretnénk a továbbiakban is kiemelten foglalkozni
a gyermeki érzelmekkel és az eddig megszerzett tudást és tapasztalatokat előadásokon,
konferenciákon, workshopokon kívánjuk eljuttatni az érdeklődő szakemberekhez és családokhoz.